Dr. Orodán Sándor

Kezdőlap/Előadók 2016/Dr. Orodán Sándor

Dr. Orodán Sándor

Mottóm: “…a működésben van a nyugalom.” (József Attila)

Építettem utat, hidat, magasfigyelőt.
Mentesítettem gyalogsági aknamezőt az osztrák-magyar határon.
Robbantottam tuskót, bányát, épületet, mint tűzszerész, műszaki tiszt.
Írtam verseket, kutattam történelmet, szerkesztettem, menedzseltem, írtam újságot (OrszágHatár Magazin, Rendőr Lap).

1994. óta a „Hadtudományok Kandidátusa” és több egyetemi jegyzet, illetve tankönyv szerzője vagyok.

Öt évig szerveztem a Magyar Határőrség Központi Zenekarának munkáját, fellépéseit.
“Vittem a szót” a Magyar Határőrségnél.
Voltam a Belügyminisztérium, majd az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sajtófőnöke és szóvivője.
Szóvivősködtem a Közlekedési Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumban.

Közel negyven éve tanítom az egyetemeken, főiskolákon az újságírással, kommunikációval, vezetéssel és történelemmel kapcsolatos tantárgyakat.

Felkérés alapján kommunikációs tréningeket is tartok.

2004. óta a Magyarországi Szóvivők Országos Egyesületének elnökeként szervezem egyesületi tagjaink “szakmai és fél-szakmai” programjait.

2017-04-07T11:12:26+00:00