Szauer Péter

Kezdőlap/Előadók/Szauer Péter

Szauer Péter

Közel négy évtizedes újságírói, kiadói tevékenysége fókuszában a gazdasági, politikai, kulturális információszolgáltatási tevékenység állt.

 

1979-ben közgazdász-újságíróként a HVG szerkesztőségének alapító tagja. A rendszerváltás óta lap- és online kiadói tevékenységgel és menedzsmenttel foglalkozik: 1989-től ügyvezető igazgatóként, 2003-tól elnök-vezérigazgatóként többek között az ország piacvezető gazdasági-politikai hetilapját megjelentető és az egyik mértékadó hírportált üzemeltető HVG-cégcsoportot irányítja. Vezetésével a HVG Kiadó az ország egyik fontos, független, több milliárd forintos forgalmú szellemi műhelyévé fejlődött, amely a lapkiadás és az internetes tartalomszolgáltatás mellett HR piaci termékekkel és szolgáltatásokkal is foglalkozik (Jobline.hu, Állásbörze, Karrier kiadványok), továbbá működtet egy szakmai könyvkiadót is.

 

Vállalatvezetői tevékenységén túl anyagilag és munkájával is segíti több kulturális és karitatív szervezet tevékenységét: a Summa Artium Nonprofit Kft, a Bátor Tábor Alapítvány és számos képzőművészeti projekt támogatója. A Magyar Lapkiadók Egyesülete Elnökségének tagja. Aktívan közreműködik a Business Council for Sustainable Development in Hungary munkájában. Tagja a Svéd Kamara mellett működő Gran Prize innovációs díjbizottságnak.

2017-04-20T13:16:43+00:00